IFS


IFS


IFS


MTKI


MFOK


milk


mix banner




2022 Október közepén újra megrendezésre került a Párizsi SIAL kiállítás,
mely kettő év járványhelyzet után, újra nagy népszerűségnek örvendett.
Átalakulóban van világunk, mely az élelmiszer iparban sincs máshogy, így ezúttal az "Own the change",
azaz birtokolod a változást volt az idei év központi témája és jelzsava.
Minden ország saját standot és tömörülést kapott, így az országok meghatározó cégei bemutathatták
hogy milyen egyedi, specifikus termékekkel rendelkeznek, Magyarországról is 32 cég mutatkozott be.
Idén Rémi Valençot Úr tartott előadást az Európai tejipar fenntarthatóságáról és változásáról,
melyben ugyan nem volt meglepő hogy az energia éhsége a tejiparnak nagy és helyettesíthetetlen,
de érdekes hogy Európában 12% tejtermék pazarlás történik, melyből 5%-ért a végfelhasználó felelős
és hogy nem elég a tejüzemek felelősségét növelni,
hanem az egész ellátási láncot a gyártótól a felhasználóig pontozni kell az alapján,
hogy mennyire változtat az energia fogyasztásán és mennyire fenntarthatóak a termékei csomagolásai,
vagy akár egy farm mennyire csökkenti a metán kibocsájtását a teheneknek alternatív élelmezésel.
Ebben az évben olyan érdekességekkel találkozhattunk a tejiparban, mint például
a magvas kéreggel rendelkező sajt vagy a kétszer annyi ideig eltartható porított tejtermékek.
Újra minden piaci szereplőnek, így cégünknek is a fő célja hogy újdonságokkal
és új szolgáltatásokkal folytassa útját 2023 évben is, tanulva a korábbi évek trendjeiből.
Nagy örömünkre szolgált újra egy színvonalas rendezvényt figyelemmel kísérni.


 



2019 Október első hétvégéjén került megrendezésre a 100. évfordulós kiállítás Németországban,
mely ezúttal is nagy mérföldkő volt az újdonságok számára. Idén hűvös, időnként felhős, máskor napos
idő fogadott. Sok kiállítónál megfigyelhetőek voltak az újrahasznosított és lebomló anyagokból
készített evőeszközök, ami sugallta hogy a műanyag és a környezet szennyezés a múlté.
Megdöbbentő, mégis a várakozásoknak megfelelő volt a rovar ételek megjelenése. Olyan kiállítóval is
találkoztunk melyek szárított módon kínálnak tücsköt, sáskát, lrávákat vagy épp lisztkukacot.
De megtalálhatóak voltak ugyan itt a feldolgozott rovar élelmiszerek is. Sajnos az emberiség élelmezése
és a fenntartható élelmezési formák napjainkra magukkal hozzák a magas fehérje tartalmú,
sok aminó sav, sok B12 vitamin és kitűnő Omega 6:3 arányú rovarok fogyasztását,
mivel a rovarok tenyésztése sokkal fenntarthatóbb a jelenlegi haszonállatokénál.
A tejipar területén is megfigyelhető a gyártók részéreől a fenntarthatóság irányában a törekvés,
a hosszan eltartható magas zsírtartalmú tejtermékek, az egyre szélesedő kiszerelési formák jellenzőek.
A probiotikus joghurtok, a testünkre jótékony hatású tejtermékek, a tudatos fogyasztásuk
jelent meg a kiállítóknál a magas fehérje tartalmú és csökkentett kalóriával rendelkező termékek által.

Érdekes és egyben izgalmas figyelemmel kísérni az élelmiszeripar átalakulását,
a következő alkalom is sok meglepetést fog tartogatni a látogatók számára.






2018 októberében újra nyitotta kapuit a Francia SIAL nemzetközi élelmiszer kiállítás.
Ez alkalommal felhős, néha kibukkanó napsütéses időjárás fogadott, kellemes őszi hőmérséklettel.
Most sem maradhatott el az innovációk és fejlesztések bemutatása,
a hangsúlyt ezúttal a minőség és nem a mennyiség kapta minden terméknél,
követve az igényeket, a kisebb mennyiségekben bevitt élelmiszer, napi több, kisebb étkezés
és a válogatott alapnyagokból készült ételek sorakoztak fel mindenütt.
Fókuszban van minden multinacionális cég szórólapján a teljesen gépesített gyártósor,
az emberi alkalmazás mentes raktározás és szállítmány összeállítás,
valamint a költség hatékony üzletvezetés profilja.
A tejtermékek beltartalmi értékeinek optimalizálása és igények szerinti beállítása látszik a gyártóknál.
Mikor már azt hihetnénk hogy nincs tovább, hogy
nincs több variánsa a tejtermékeknek, újra tanú bizonyosságát nyeri hogy tévedünk.

Ez alkalommal is látványos, ötletekkel gazdag kiállításnak lehettünk részesei.



2017 októberében került megrendezésre a Kölni ANUGA kiállítás.
Idén is kellemes őszi időjárás és néhol elő bukkanó napsütés fogadott.
Idén a kiállítás célponti témája a magas fehérje tartalmú, tápértéket hordozó élelmiszerek voltak,
olyan jégkrémek, joghurtok és jeges kávék voltak sok kiállító standján,
melyek magas fehérje tartalommal bírtak.
Találkoztunk hidegen sajtolt, cukor mentes kókusz- és mandula fehérjével is.
De olyan csirke húsból készült chips, ropogtatni való is ki volt állítva, mely 77% fehérjét tartalmazott. BIO élelmiszerek, szuper élelmiszerekkel találkoztunk, valamint „ready-to-eat” termékekkel,
melyek például egy reggeliző asztalra készen hozzák el a müzlis tál tartalmát,
legyen az aszalt gyümölcs, joghurt vagy magvak keveréke.
Idén minden teremben az idei év partner országát, Indiát fedezhettük fel jobban.
Olyan organikus, szerves nyírfa vizet kínáltak, mely soha nem látott módon hatástalanítja a toxinokat az emberi szervezetben. De a tejipar sem maradt el a korábbi alkalmakkor megszokott meglepetésektől,
ezúttal olyan sajtokkal találkoztunk, melyek borral és sörrel készültek.
Szebbnél szebb csomagolásokban gyönyörködhettünk és dekoratív étel összeállításokból kóstolhattunk,
ebben az évben már ötödik alkalommal kápráztatott el a kiállítás mérete és a látogatás élménye.

Mind azoknak akik szeretnek az élelmiszerek világában elmerülni,
javasoljuk hogy legalább egyszer tegyenek látogatást ezen a rendhagyó kiállításon.












2016 októberében került megrendezésre a Párizsi SIAL kiállítás, ahol megcsodálhattuk
Franciaország új arculatát kellemes, nyár végi napsütéses időben.
Ez alkalommal a fő témája a kiállításnak a fenntartható élelmiszer ellátás volt,
mivel a kiállításon közölt adatok szerint a 2050-s évre 9 billió ember fog élni a Föld bolygón.
Ennek a sötét jóslatnak a tudatában a tejipari kiállítók próbálták megmutatni, hogy milyen termékek
képesek megfelelő tápértékkel és beltartalmi értékekkel rendelkezni a lakosság élelmezéséhez.
Ezúttal is a sajtok sokszínüsége kápráztatott el bennünket, a Cheddar sajtok ízvilágai,
melyek attól függően változtak, hogy Alpesi, vagy Nagy Britanniai legelő tehenei tejéből készültek.
A tudatos étkezést, a mértékletes de minnél változatosabb táplálkozást hallottuk kiálítóktól,
valamint információt arról, hogy sajnos Európa a centralizáció felé halad és az igazi értékek,
mint a hagyományos, kis tejüzemek is, nem tudnak érvényesülni a nagyok mellett.
Szó volt a "Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről" is, amellyel kapcsolatban
a cégek az aggodalmukat fejezték ki és a kilátástalan következményeit sorolták fel.
Ugyan akkor örömteli fejlődének lehettünk tanúi a sok elekromos gépjármű és a zöld megoldások
mellett, amit a városban és a kiállítás körül láthattunk.

Az idei kiállítás nagyon sok élményt nyújtott, mindenkinek érdemes látogatását tenni ezen a kiállításon.













2015 októberében a világ legnagyobb szakkiállítása újra megnyitotta előttünk a kapuit.
Kellemes, gyengén felhős időjárásban és a korábbi alkalmakhoz képest
még letisztultabb környezetben lehettünk.
Az Európai eladási piacok kezdik elérni a növekedésük határait, ez a fő
megfogalmazódás jellemezte a kiállítást.
Ennek a trend szerű problémának az egyensúlyozásáért az összes kiállító a fenntartható és magas minőségű
tejtermékekre, pékárukra, borokra, fagyasztott árukra, hústermékekre és cukrász termékekre fókuszál.
Ez Európai Únión kívüli országokból érkező látogatók és vásárlók lehetőségeket ajánlanak
az Únión kívüli gyarapodásra,
ami a tejipari szegmensben Észak Afrikát, a Közel Keletet és Kelet Ázsiát jelenti első sorban.
Az OECD és FAO szerint, ez a tendencia 2020 évben a porított tejtermékeket (tejporok, savóporok),
a sajtot és a vajat jelenti majd, melyet megerősít nekünk sok, a tejüzemi kiállítók
képviseletére jelen lévő személy.

Bár a hazai piacokon Európában,- így, a jelen levő Magyar kiállítóknál is- az látszik, hogy a tiszta
tej fogyasztás stagnál
és olyan új ajánlásokkal találkoztunk a kiállítók standjánál, mint a szója tej , valamint a laktóz-mentes
/ laktóz-csökkentett termékek eladási szándéka. Németországból származó gyártók esetében sok kiállítónál
a teljes termék paletta laktóz-mentes (<0,1%) tejtermékekből állt, vagy tartalmazott azt is.
Gouda, Edam és Emmental sajtokat kóstolhattunk, melyek laktóz-mentes jelöléssel,
mégis ízletességgel leptek meg.

Továbbra is felfedezhettük a korábbi kiállításhoz egyezően, a termékek minél
tovább való eltarthatóságát célzó trendet.
A fő innovációk a kisebb és kisebb csomagolás a mai modern világban.
Meglepetésünkre termék csomagolásokból
álló makettet és stand design-t csodálhattunk meg.

Ebben az évben is egy hatalmas élményt nyújtott a kiállítás.





2014 év elején került megrendezésre, immáron 36. alkalommal Olaszországban a SIGEP, mely
Európa legnagyobb kézműves fagylalt és cukrászipari kiállítása.
Tömérdek látogató nézelődött, 16 terem csarnokban, Riminiben,
a kinti hűvös és borongós időjárás ellenére.
Hatalmas választék és mégtöbb fajta forma fogadott minket a kiállítók pultjainál és asztalainál.
Tematikusan felépülő bemutatók, cukrászipari show, szemináriumok és egyedi rendezvényekre került sor,
mind az összes teremben más és más kiállítókkal.
Bemutatkoztak a fagyasztott joghurtok, melyek új ízekkel kecsegtettek és innovációs megoldásként
önkiszolgáló pultok, önkiszolgáló gépekkel, készen ajánlottak ízelítőt a fagylaltokból.
A kávéfőző gépek újításait követve, találkozhattunk olyan fagylalt töltő géppel, mely a kész fagylaltot és
fagyasztott joghurtot a gépbe helyezést követően,
közvetlenül a mellékelt tölcsérekbe töltötte, spirális formában.
Számtalan új gasztrológiai dekorációval díszített édesség
és azok forradalmi tálalása feledtette velünk az időt.
Az édesség kedvelői újra belekóstolhattak az igazi Olasz cukrász világ rejtelmeibe.





2013 év őszének közepébe kezdve, kiállítók hatalmas serege köszönt minket a világ vezető kiállításán.
Sajtok világába csöppentünk, ameddig már a szem se látott el, minden felé érlelt tömbsajtok, kerek emmentáli sajtok, kecskesajtok, sőt, Wasabi ízesítésü vagy bazsalikomos sajtokba is botlani, melyek illata pár óra alatt teljesen lebénítja szaglásunkat és ízlelésünket.
Szinte nyári időjárásban, nagy meglepetésként, napközben közel 20 °C hőmérséklet mellett érkeztek a világ szakemberei és üzletfeleik, legtöbben Ázsiából, az Arab országokból.
A kiállítás kiemelt választottja ez úttal Argentína volt.
A 'hosszú eltarthatóság' többé már nem az adalékanyagokban, hanem a csomagolásban rejlik. A tejtermékek újra visszatérnek a régi, jól bevállt és egészséges elkészítés hagyományaihoz. Minden ország tejtermelői a saját országuk "gyümölcsét" reklámozzák, valamint olyan csomagolásban mutatják nekünk, melyek vagy a tradíciót, vagy a modern világot tükrözik.

A péktermékekből helyben készített, friss mintákat kínáltak a résztvevők. Egy ízletes karamell krém debütált, amely csak is 100% természetes alapnyagokból tevődik össze, így az az ízében ámulatosan bizonyít a vásárlóknak.
Görögország, Amerika, Németország termékeinek sajátosságait láthattuk saját szemünkkel, olyan hosszú stand rendszereken, melyek csak is részükre lettek dedikálva.

Szebbnél szebb kiállítók gyönyörködtettek bennünket, kitűnő termékekkel telhettünk el, valamint ízelítőt nyerhettünk a jövőből.

Az alábbi fényképek még többet mesélnek:














2012 szeptember utolsó negyedében került megrendezésre a rendhagyó Német nemzetközi vásár csoport, a 2010. évi sikereit követő Düsszeldorfi InterMopro. Három szakosodott részre, az InterMopro (tejipari termékek), InterCool (fagyasztott ételek, fagylaltok és fagyasztási technológia) és InterMeat (húsáru és egyedi töltött termékek) alcsoportra kerültek elkülönítve a kiállítók.
 
A vásár résztvevői idén Kelet Európából érkeztek, Észtországból, Romániából, továbbá Magyarországról is. Minden kiállító azt kívánta bemutatni, hogy milyen saját márkákkal, márkás termékekkel rendelkeznek és mögöttük milyen marketing áll.

Úgy tűnik egyre nagyobb teret hódít magának a környezettudatos energiával készült termék, a tej hosszabban eltartható, gazdaságosságos csomagolása és a fagyasztott tejtermékek új generációs raktározása. A helyi cégeknél feltűnő, hogy olyan termékeket keresnek és vásárolnak fel melyek helyben, a közelben készültek, nem pedig távoli gyártósorról kerültek költségterhelő módon beszállítva. Minden szektorban olyan ellátás kerestetett, mely után a szolgáltató, a gyártó felelősséget vállal, tehát törődik és felméri a partnerei igényeit.
Egy remek helyszínnek igazol a rendezvény, azoknak akik fantáziájukat nyugodtabb-fejlettebb környezetben keresik.


 

2011 Október első hétvégéjével kezdődött a világ legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítása. Az évnek ebben a felében megszokott időjárás helyett kellemes klíma, helyenként napsütés fogadott minket. Napközben a kiállítók és ide látogatók sokasága, egyedisége, éjszaka pedíg a Dóm megvilágítása kápráztatott el bennünket.

A tejipar állomásán tömérdek sajt illata lengte be a levegőt, melyeket akár saját magunk szelhettünk fel, és melyek ízei betekintést nyújtottak a nagybetűs, érlelt "SAJT" fogalmába.

A napi tejtermékek és azok designai mellett az innovációk voltak találhatók, ahol ismét megmutatkozott a tej falhasználhatóságának sokszínűsége, mindez a világ legkülömbözőbb szegleteiből érkező szakemberek társaságában.

A borokat vonultató standok ízvilága ámulatba ejtő tradícióval kecsegtetett. Másutt különleges pékárut és édességeket kínáltak, hogy magunk győzödhessünk meg azok minőségét illetően, amelyeket a választék bőségében akár hústermékekkel is kóstólhattunk.

Ezen ételek legtöbbjét az idei év választottja, Olaszország gyártói készítették. Végezetül "megízlelhettük a jövőt" a bio és organikus gyümölcsök, zöldségek eredetiségében valamint zamatában, úgy mint a fagyasztott termékek eltarthatóságában, a tényben hogy a romlandó termékek így egyre távolabbra is eljuthatnak napjainkban.

Emlékül szolgálnak sok kiállító búcsúszavai, miszerint sok szeretettel visszavárnak mindenkit a legközelebbi alkalommal is.

 

 

 

A 2010-es évi párizsi SIAL-on a reális fejlesztések valamint új adalékanyagokkal készült borok, gasztronómia fogadott. Olyan újítások tarkították a standokat melyek az egészséges étrendet kezdik támogatni, irányt mutatnak a jövő irányvonalának.

A legtöbb látogató ott öszpontosult ahol természetes, de még úgymond szuper, fantáziadús borítású termékek voltak kikészítve. Ahol szakértelmet sugalltak a bemutatók és elmagyarázták a testre gyakorolt hatásait a készítményeknek.

Közös célnak tűnik hogy a cégvezetők nem az időigényes gyártást sugallják, hanem azt kutatják miként lehet hamar előrukkolni és elkészíteni egy új ötletet. Összességében a legizmalgasabb bemutatónak résztvevői a látogatók, mivel olyan tájakról érkeznek megkeresések melyekről eddig sokan csak álmodtak.



 

 Cégünk minden évben, így idén is részt vesz a hazai bemutatókon, vevőtalálkozókon, melyek során személyes kapcsolatot tudunk kialakítani  partnereinkkel. Termékeink személyesen is bemutatásra kerülnek, mintákat biztosítunk belőlük a már meglévő és leendő vásárlóink részére.